Eventi, premiazioni, fiere

COSMOPROF WORLDWIDE BOLOGNA 2026

Cégünk számára kiemelten fontos, hogy lépést tartsunk a folyamatosan változó kozmetikai trendekkel és innovációkkal. Ennek érdekében rendszeresen részt veszünk nemzetközi szakmai eseményeken, mint például a Cosmoprof Worldwide Bologna.

Ez az esemény a legújabb trendek és technológiák bemutatásáról szól, továbbá kiváló alkalom arra is, hogy szakembereink új ötletekkel és friss szemlélettel gazdagodjanak. Ezeket az értékes tapasztalatokat beépítjük fejlesztéseinkbe, hogy partnereink számára a magas minőség mellett még korszerűbb megoldásokat kínálhassunk.

A Nevelőszülők Találkozóján kerestük fel Samut, a kiselefántot

Az előző évek hagyományaihoz híven, idén is részt vettünk a Fővárosi Állat- és Növénykert által szervezett Nevelőszülők Találkozóján. Idén aranyfokozatú támogatóként Samut, a kiselefántot fogadtuk örökbe, akit egy elefánt herpesz nevű súlyos betegség támadott meg. Szinte naponta kellett vért venni a fülében található erekből, és a tömeges vérvételek véraláfutásokat okoztak, amelyeket termékünkkel, az UW Premium Árnika-Feketenadálytő krémmel kezeltek. Mára szerencsére Samu már teljesen egészséges.

Ismét az „Év Sportkréme” lett az UW Premium Sport krém

Immár harmadik alkalommal nyerte el az „Év Sportkréme” díjat a C&C Laboratory Kft. a Just Clean Award gálán. Ezúttal az UW Premium Sport krém kapta az elismerést.

A Just Clear Award egy neves ünnepség a sport világában, ahol a legelismertebb szakembereket és termékeket díjazzák. Az, hogy termékünk, az UW Premium Sport krém ezen a rangos eseményen is elismerést nyert, megerősít minket abban, hogy jó úton járunk.

Kiss-Papp Anikó, cégünk alapítójának szavaival élve: „Mindig nagy öröm számunkra, ha figyelnek és értékelik a munkánkat. Ez a díj pedig különösen fontos, hiszen a szakma szakértői adják, akik igazán ismerik a sportkrémek piacát és a krémekkel szemben támasztott követelményeket. Az UW Premium Sport krém minőségét ez a díj is igazolja.”

Állatkerti Nevelőszülők Találkozója,
Fővárosi Állat- és Növénykert,
2023. május 14.

Idén májusban is megrendezésre került az Állatkerti Nevelőszülők Találkozója, melyen a nevelőszülőknek szervezett játék egyik állomásaként jelenhettünk meg, hiszen amellett, hogy az állatkert arany fokozatú támogatói vagyunk, örökbe fogadtuk Taikot, a jegesmedvét is.

Standunknál sok-sok ajándékkal vártunk mindenkit a jegesmedve és a fókák társaságában. Kicsik és nagyok örömmel pörgettek a szerencsekerekünkön, és boldogan fogadták a nyereményeket. Ez a nap mindig remek alkalom a személyes találkozásra, ahol vásárlóinktól közvetketlen visszajelzéseket kapunk a termékeinkről. 

Videós tartalmakért látogass el TikTok oldalunkra: 
https://www.tiktok.com/@kremmester.hu/video/7233081206257011995

Smart Sport Expo & Fitness Fesztivál,
Papp László Sportaréna, 2023. június 4.

Nem győzzük hangsúlyozni a sport és az egészséges életmód fontosságát, ezért is örülünk különösen, hogy 2023-ban kiállítóként részt vehettünk a Smart Sport Expo & Fitness Fesztiválon. A rendezvény célja az volt, hogy közelebb hozza az online technika jelenlegi újításait a felhasználókhoz. A közel 4000 látogató mellett számos szakember, közéleti személyiség, sportoló és edző vett részt az eseményen, ahol több mint tíz színpad, és folyamatos programok álltak rendelkezésre. Az expo-ra látogatók pontosabb képet kaphattak a funkcionális krémeinkről, amelyekből haza is vihettek, megtapasztalva jótékony hatásukat.

UWSKF World Sport Kempo és 26.
Hanshi Kupa, Szigetszentmiklós,
2022. december 3-4.

Rendkívül fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rendszeres sport milyen nagy mértékben hozzájárul a mentális és fizikai egészségünk megőrzéséhez egyaránt. Igyekszünk megragadni minden alkalmat, amikor lehetőségünk nyílik a sportolók segítésére, ezért is örültünk különösen, hogy támogatóként jelen lehettünk az UWSKF World Sport Kempo és 26. Hanshi Kupán, amelyet a 2022-es évben Magyarországon rendeztek meg. A kempo egy modern harcművészeti stílus, amely a küzdősport több szegmensét egyesíti. A versenyt a világszövetség nevében szervezték, amelyet eredetileg magyarok indítottak. Fontos kiemelni, hogy minden versenyt maguk finanszíroznak, ezért is van szükség a támogatásra. Nagy örömünkre szolgál, hogy részt vehettünk egy ilyen színvonalas eseményen, és bízunk benne, hogy máskor is lesz lehetőségünk az együttműködésre.

Díjátadó gála – Just Clear Award,
Budapest, 2022. október 26.

Ismét nagy megtiszteltetés ért minket: meghívást kaptunk a 2022-es évben megrendezett Just Clear Award díjátadó gálára, hiszen egy újabb termékünk, az UW Premium Medvebalzsam Cold a szakmai zsűri döntése alapján elnyerte az “Év Sportkréme” díjat. Ismert és elismert személyiségek akik sport és az egészséges életmód nagykövetei szintén részesei voltak a gálának, mint például Rubint Réka, Kiss Virág vagy Győrfi Pál.

Tavaszi Nevelőszülők Találkozója,
Fővárosi Állat- és Növénykert,
2022. május 15.

Elengedhetetlennek tartjuk az állatok védelmét és támogatását, ezért is fontos számunkra, hogy termékeink gyártása során ne végezzünk állatkísérleteket.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a 2022-es év folyamán a Fővárosi Állat- és Növénykert támogatóiként részt vehettünk a Tavaszi Nevelőszülők Találkozóján. Amellett, hogy a nevelőszülőknek szervezett játék egyik állomásaként jelenhettünk meg, mi magunk is örökbe fogadtuk az állatkert egyik lakóját, méghozzá nem is akárkit: Balut, a barna medvét. Nagyon sok érdeklődő jött oda a standunkhoz, akik örömmel vettek részt a játékunkban az általunk felajánlott nyereményekért. Rengeteg kedvességet, szeretetet kaptunk tőlük, többen is jelezték, hogy ismerik és szeretik a termékeinket.

Díjátadó gála – Just Clear Award,
Budapest, 2021. szeptember 22.

Örömmel jelentjük be, hogy részt vehettünk a 2021-es évben megrendezett Just Clear Award díjátadó gálán. Ez egy sportra épülő díjátadó, ahol szakmai zsűri dönt arról, hogy ki kapja meg ezt a nívós díjat. A nyerteseket a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség, a Magyar Funkcionális Fitness Szövetség és a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetsége szavazta meg. Összesen több mint 60 kategóriában hirdettek nyertest. A díjazottak között olyan elismert személyek szerepeltek, mint Rubint Réka, Schobert Norbert, Czanik Balázs és Katus Attila, ezért is tartjuk különösen nagy megtiszteltetésnek, hogy az UW Premium Medvebalzsam elnyerte az “Év Sportkréme” díjat!

Könyvbemutató
Budapest, 2020. január 21.

Hatalmas öröm számunkra, hogy egy olyan receptkönyv megjelenését támogathattuk, amelynek központi témája az egészségmegőrzés! A január 21-én tartott sajtótájékoztató keretében először vehettük kézbe ezt a különleges paleo, valamint vegán finomságokat bemutató kiadványt.

A receptkönyvet Czanik Balázs, a Capoeira Aerobik edzés megalkotója, továbbá Kiss Enikő, az All in natural food (Hideg Nyalat) tulajdonosa közösen adták ki, és tették bele szívüket-lelküket!

Mi pontosan ismerjük ezt az érzést, hiszen kozmetikumainkkal is egy hasonló egészségtudatos gondolkodást és gondoskodást szeretnénk nyújtani!  A könyvben megtalálhatjátok az UW Premium termékeket bemutató összefoglaló táblázatot, amelyből megtudhatjátok, hogy melyik gyógynövény milyen probléma kezelésére való, és mely krémek azok, amelyek ezeket a kivonatokat tartalmazzák.

B-life Szépségverseny
Budapest, 2019. november 23.

A C&C Laboratory Kft. mindig is szívesen támogatta azon rendezvényeket, melyek középpontjában a sport, a fitness és az egészséges életmód állnak. Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő B-Life Szépe választás is egy, a sok általunk támogatott, színvonalas esemény közül. Czanik Balázs által kezdeményezett szépségversenyen az érdeklődők magas hatóanyag tartalmú, funkcionális készítményeinkkel, az UW Premium termékcsaláddal ismerkedhettek meg közelebbről, mely terméksor többek között kiválóan nyújt segítséget a sport és a fitness témakörében felmerülő valamennyi probléma kezelésére, ápolására.

Szépségverseny Budapest
2019. augusztus

Idén augusztusban is megrendezésre került a MissQueen szépségkirálynő választás, mely rendezvény döntőjének ezúttal a Balatonalmádiban található Hunguest Hotel Bál Resort adott helyszínt. A felkészülést, a látványos rendezvényt és a versenyzőket az UW Premium is nagy odaadással támogatta.

Cosmoprof
Bologna, 2019. március

A bolognai Cosmoprof kiállítást a kozmetikai világ legrangosabb nemzetközi eseményeként tartják számon. Valódi sikerként éltük meg, hogy cégünk második alkalommal vehetett részt kiállítóként a négynapos rendezvényen. A kiállítás évről-évre egyre több látogatót és kiállítót vonz világszerte, az idei évben 27 nemzet, 3.000+ kiállító és 265.000+ látogató volt jelen. Már türelmetlenül várjuk a jövő évi kiállítást, hiszen számos új terméket tartogatunk Nektek!

NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS
Private Label Show
Amsterdam, 2019. május

A C&C Laboratory Kft. ötödik éve a világ élvonalába tartozó cégek társaságában az amsterdami PLMA Show-n! 120+ ország, több mint 16.000 kereskedelmi látogatójának adott lehetőséget megtalálni üzleti partnerét. Mintegy 2700 kiállító érkezett, közel 60 országból – ahol is cégünk a kelet-közép-európai régió meghatározó bérgyártó szereplőjeként vett részt a rendezvényen. Üzleti kapcsolatainkat 2019-ben is új szintre sikerült helyeznünk, köszönhetően gyártási technológiáink folyamatos fejlesztésének!

Csili Művelődési Központ 2019. május

Az immár hagyományosnak mondható Pesterzsébeti Sport és Egészségnapnak idén a C&C Laboratory Kft. is vendége volt. A cég nem csak a legnépszerűbb termékcsaládjával az UW Premium magas gyógynövénytartalmú krémeivel aratott sikert. Higiéniai termékei is nagy érdeklődésre tarthattak számot.